A Lendva-vidéket természeti adottságai és éghajlata emberemlékezet óta alkalmassá teszik a szőlőtermesztésre és a bortermelésre. A vidék bortermelésének központját a Lendva-hegy jelenti.

A régészeti leletek alapján feltételezhetjük, hogy már a rómaiak idejében is foglalkoztak itt szőlőműveléssel. A vidék borkultúrájáról a legrégibb írásos forrás 1236-ból származik, de az ezt követő évszázadokból is igen gazdag levéltári forrásanyag maradt ránk a Bánffy, majd az Esterházy család szőlő- és borgazdálkodására vonatkozóan. A bor a gabona után a második legfontosabb jövedelemforrása volt az uradalomnak. A szőlőtermesztés gazdag történeti múltjának beszédes tanúja az is, hogy az Esterházy család az alsólendvai uradalom szükségletére 1717-ben a Lendva-hegyen, a vár közvetlen szomszédságában dézsmapincét épített, amely ma is áll.

A 19. századból már komoly iratok maradtak fenn a vidék borászatáról. Egy 1870-es statisztika szerint ebben az időszakban az uralkodó szőlőfajták: a kadarka, a hárslevelű, a furmint, az olaszrizling. A 20. század közepére viszont a direkttermő, betegségekkel szemben ellenállóbb szőlőfajták kerültek túlsúlyba, ezek közül leginkább a noha, amit ezen a vidéken smarnicának neveznek. Az 1970-es évektől a rendeleti előírások értelmében nemesebb, ojtott szőlőket telepítettek (olasz- és rajnai rizling, furmint, vörösszlanka). További minőségi javulás az 1990-es években következett be, amikor tovább nőtt a nemes, ojtott szőlőfajták aránya. Jelenleg a fehér szőlőfajták közül az olaszrizling, a fehérburgundi, a chardonnay, a furmint, a tramini és a szürkebarát, a vörösek közül pedig a kékfrankos és a pinot noir a vidék domináns szőlőfajtája.

Az évszázadok során a vidék bortermelésében virágzó és kevésbé virágzó korszakok váltogatták egymást, a vidék lakói azonban mindvégig ragaszkodtak szőlőterületeikhez. Szőlőt és pincét birtokolni mindig is íratlan társadalmi elvárás volt. A borkultúra pedig nemcsak magát a szőlőtermesztés technológiáját, az ehhez kapcsolódó gazdálkodási tudást foglalja magába, hanem ide tartozik a szőlőhegyi népi építészet, a szőlőtermeléshez kapcsolódó társadalmi élet, a különféle egyesületek működése, valamint a szőlő- és bortermeléshez kapcsolódó népszokások, népdalok is.

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő bibliográfia

• Bence Lajos (szerk.): Zala vármegye bortörténete. A zalai bortermelés múltja és jelene. Lenti Város Önkormányzata, Lenti. é. n.
• Mód László, Simon András (2002): A hajtástól az újborig. A szőlő és bor ünnepei a Lendva-vidéken. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva.
• Tantalics Béla (2005): Szőlő- és borkultúra Lenti–Lendva térségében. Lenti Honismeret Egyesület, Lenti.
• Varga Sándor (1993): A Lendva-hegyi bortermelés. Hazánk, Győr.